- Daróczi Gergely honlapja - http://ppke.snowl.net -

Abszolutórium

Kedves Hallgatók!

A hagyományos képzés “kifutásával” az abban részt vevő hallgatók számára egyre nehezebbé válik a korábban el nem végzett, még hiányzó tanegységek elvégzése (ezzel párhuzamosan a Tanszék számára azok meghirdetése). A probléma kezelését megkönnyítendő, a Tanszék az érintett (2008/2009. tanév II. félévében beiratkazott, még nem végzett) hallgatók számára egy tájékozató levelet postázott, amelyben a már elvégezett, még hiányzó tanegységek listája, ill. a kreditek összesítése szerepelt, valamint a hallgatók esetleges aggodalmát eloszlatni vágyó vállalást tartalmazott.

A nagy létszámra való tekintettel (több, mint 130 levelet küldtünk ki) nem láttam megvalósíthatónak a hiányzó tanegységek listájának teljesen személyre szabott elkészítését (a táblázatokat egy “R” program generálta a Neptun adatai alapján). A “hiányzó” tanegységek táblázatában (amelyről sajnos sejthető volt, hogy a tanegységek kódjainak változásai és az egyes tárgyak felelős tanáraival történt előzetes egyeztetések kapcsán tartalmazhat hibákat – amelyet fel is tüntettem a táblázat alatt – hiszen azokat a Neptun rendszer nem tartalmazza) kizárólag a következő félévben meghirdetésre kerülő tárgyak mellett található megjegyzés, ill. azon tárgyak esetén kiváltási lehetőség, amelyekkel kapcsolatban sikerült megegyezésre jutni a Tanszék vezetőivel.

A fennmaradó tárgyak esetén a személyes egyeztetést látnám célszerűnek, ugyanis nem hiszem, hogy korrekt dolog lenne, ha én egy személyben döntenék azok sorsáról, hiszen lehet, hogy más tanár már korábban tett ígéretet, javaslatot azokkal kapcsolatban. Így javaslom, hogy augusztus végén mindenki keressen meg személyesen a Tanszéken, a lehetséges időpontokkal kapcsolatban a lentebbi naptár adhat felvilágosítást.

Természetesen a Tanszék nem kötelezhet senkit a személyes egyeztetésre, ill. a levélben megfogalmazottak elfogadására, azonban ellenkező esetben sajnos nem garantálható a szak problémamentes elvégzése a törvényi szabályozásnak “köszönhetően” kissé nehézkes időszakban. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kiküldött levél és a felajánlott személyes egyeztetés a hallgatók feladatait hivatott megkönnyíteni, amennyiben a T. hallgató tisztában van az abszolutórium kiállításának feltételeivel, azokat teljesíteni tudja egyeztetés nélkül is, természetesen nem várjuk el a külön adminisztrációs procedúra terhének vállalását.

Annyiban mindenkit megnyugtathatok, hogy találunk megoldást minden problémára!

Piliscsaba, 2009. augusztus 15.

Üdvözlettel:

Daróczi Gergely