-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után valaminek következni kell. Talán
itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is,
hogyan nézne ki?
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt.
Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal eszünk.
-Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg
végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk.
De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert
a köldökzsinór már most túl rövid.
-De de valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit
másképpen, mint amihez hozzászoktunk.
-Dehát onnan még soha, senki nem tért vissza! A születéssel az élet
egyszerűen véget ér. Különben is az élet nem más, mint örökös
zsúfoltság a sötétben.
-Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de
mindenesetre meglátjuk a Mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
-A Mamát? Te hiszel a Mamában? És szerinted ő mégis hol van?
-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk.
Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle Mamát nem láttam, tehát
nyilvánvaló, hogy nincs is.
-No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és
azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én
tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk…